Szövetségi rendezvények

Válasszon nyelvet

A KSZGYSZ tagjainak hagyományos Munkaértekezletét 2024. május 9-10-én (csütörtök-péntek) Herceghalmon rendezzük meg. Idén a Zsámbéki-medencébe hívjuk tagcégeink vezetőit és döntéshozóit a környezetipar legmeghatározóbb közösségének vezetői találkozójára!

Programunkat ez évben a Szövetség éves közgyűléséhez kapcsoltuk, ahol a 2023-as tevékenységünkkel és a jövőbeni terveinkkel is megismerkedhetnek, emellett sor kerül a most esedékes tisztújításra is.

Ha fontosnak tartja közös ügyeink alakítását, és így tervezi a 9-én délelőtt megtartandó közgyűlésen való részvételt, csatlakozzon a 14.00 órakor kezdődő és 10-én folytatódó Munkaértekezletünkhöz is!

Miért tartson velünk?

A programban a legaktuálisabb környezetvédelmi szakterületi kérdésekre fókuszálunk:

  • szó lesz a környezeti kármentesítés/kárfelelősség, az ipari kibocsátások, az ezekhez kapcsolódó határértékek, illetve a szabálysértések szankcionálásának jogi kereteiről, tervezett módosításairól.
  • a szabályozási és végrehajtási kérdések mellett kitekintünk a szélesebb gazdasági környezetre, a fenntarthatóság, a körforgásos gazdaság, a klímaváltozás kihívásaira és várható következményeire.

Neves előadóink és szakértőink természetesen igyekeznek majd a beszélgetések során választ adni a szakterületüket érintően felmerülő kérdésekre is.

A két nap alatt van idő a fontos kérdésekről tájékozódni, javaslatokat megfogalmazni, de ugyanolyan fontos az előadások szüneteiben egy kávé mellett beszélgetni és a nap végén új kapcsolatokkal gazdagodni. Bár tudunk egymásról, ismerjük egymás tevékenységét, de nem eléggé. A találkozások során sokszor kiderül, hogy a cégek tevékenységei egymást egészítik ki, erősítsük a szinergiákat!

A térségben is jelentkeznek a klímaváltozás, a munkaerő utánpótlás, az iparfejlesztés, a kibocsátások és a hulladékok kezelésének kihívásai, amelyekre a vállalkozásoknak és a hatóságoknak is fel kell készülniük. A térségi aktualitásokkal és problémákkal, a szakmai támogatási igényekkel ezúttal is kerekasztal-beszélgetés keretében ismerkedhetünk meg.

A hivatalos közgyűlési meghívót a végleges napirenddel április 24-ig megküldjük.

Bronz Támogatók:

   ewch

 

 

 

Hivatalos program
2024. május 9. (csütörtök)
KSZGYSZ Közgyűlés és Munkaértekezlet

9.00 - 9.30 Regisztráció

9.30 - 9.45 Közgyűlés (határozatképesség, határozatképtelenség)

9.45 - 12.30 Közgyűlés

    1. Beszámolók a 2023. évről
    2. 2024. évi tervek
    3. Szakmai munkacsoportjaink beszámolója
    4. Tisztújítás – jelölő bizottság beszámolója - jelöltállítás
    5. Tisztújítás - választás

12.30 Közgyűlés zárása

12.30 - 13.30 Szendvicsebéd

Ha a regisztráció során előzetesen nem jelezték, de mégis meghatalmazott személy vesz részt, kérjük a Közgyűlés előtt a meghatalmazást szíveskedjenek részünkre e-mailben elküldeni.

A közgyűlés dokumentumai megtekinthetők ezen a linken

Munkaértekezlet

 

13.30 - 14.00

Érkezés a Munkaértekezletre (szobák elfoglalása)

 


Levezető elnök:
a KSZGYSZ elnöke

14.00 - 14.10

Munkaértekezlet – Elnöki köszöntő

14.10 - 14.50

Környezetvédelmi jogalkotás tervezett irányai

Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkár – Energiaügyi Minisztérium
Bemutatásra kerülő környezetvédelmi szakterületek: kármentesítés, kibocsátási határértékek, bírságok, levegőminőség, IED, HungaroMet, együttműködés

14.50 - 15.10

Kérdések, válaszok

 

15.10 - 15.40

Kávészünet

 

15.40 - 16.00

A KSZGYSZ középtávú tervei

Hankó Gergely ügyvezető, KSZGYSZ

Szakmai rendezvények, nemzetközi és hazai pályázatok, érdekképviselet és szemléletformálás

ENVIRONTEC powered by ÖKOINDUSTRIA

ZÖLDGAZDASÁG 2023/24 tanulmánykötet

16.00 - 17.00

Kerekasztal beszélgetés a térségi környezetvédelmet érintő eredményekről problémákról

Moderátor: Markó Csaba szakmai igazgató, KSZGYSZ

A kerekasztal tagjai:

  • Dr. Cserkúti Szabolcs főosztályvezető, Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály,
  • Dr. Győri Mihály osztályvezető, Hulladékgazdálkodási Osztály, Fejér Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály,
  • Dr. Vereczkey Zoltán elnök, Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara,
  • Radetzky Jenő elnök, Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara,
  • Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

17.00 - 17.20

Kérdések és válaszok

 

17.20 - 18.30

Szobák elfoglalása, wellness, szabadidő

 

18.30 -

Vacsora, kvíz, zene, tánc

 

2024. május 10. (péntek)
Munkaértekezlet

Levezető elnök: a KSZGYSZ elnöke

10.00 - 10.40

Társadalmi-gazdasági helyzetkép és a várható változások

Prof. Dr. Csath Magdolna, kutatóprofesszor, Pázmány Péter Katolikus Egyetem

10.40 - 10.50

Kérdések és válaszok

 
10.50 - 11.10

Várható változások és fejlesztések a budapesti hulladékgazdálkodásban

Dr. Kiss Tibor
hulladékgazdálkodási stratégia és létesítményüzemeltetési főigazgató, MOHU BUDAPEST Zrt.

kisstibor

11.10 - 12.20

Új tagjaink bemutatkozása:

  • Biotrans Kft.
  • ENVECON Kft.
  • Jalsovszky Ügyvédi Iroda
  • Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség
  • Meijer&Co Kft.
  • Oonly Tisztán Víz Kft.
  • Tiszta Út Alapítvány
  • Tomaj Zsófia e.v.
  • Zebrapack Kft.
 

12.20 - 13.15

Ebéd

 

13.15 - 16.00

Szakmai program: Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ meglátogatása szakmai vezetéssel

th pusztazamor