Szövetségi hírek

Válasszon nyelvet

Április 28-án, 10.00-kor a megnyitóval és az esemény védnökeinek, valamint a vendégország Holland Királyságot képviselő nagykövet köszöntő beszédével kezdetét vette a hatodik ÖKOINDUSTRIA.

Az online módon megrendezésre kerülő virtuális kiállítás és konferenciasorozatra 70 kiállító és több mint 4000 érdeklődő regisztrált. Az ünnepélyes megnyitó résztvevőit – köztük 500 nézőt - az eseményt szervező Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének elnöke, Dr. Ágoston Csaba köszöntötte.  

A rendezvény fővédnöke, Magyarország köztársasági elnöke, Dr. Áder János nyitóbeszédében a konferencia fókusztémái közül kiemelte a körforgásos gazdaság, a vízgazdálkodás és az elektromobilitás kérdéskörét.   

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, az ÖKOINDUSTRIA201 egyik szakmai védnöke a környezet védelmének egyetemleges és lokális felelősségéről szólva kiemelte, hogy olyan dimenzióváltás zajlik, amelyhez a gazdaság és a társadalom valamennyi szereplője közötti együttműködés elengedhetetlen.

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a körforgásos gazdaságra való átállás jogszabályi kereteinek megalkotását, az erőforráshatékony és versenyképes gazdaság kialakításának fontosságát hangsúlyozta. Felidézte az elmúlt időszak környezetvédelmi akcióit, az ezek sikerét szolgáló források hatékony felhasználását és a nagyobb események, programok fenntarthatóvá tételének eredményeit, amelyek egy biztonságos, zöldebb jövőt jelentenek mindenki számára. 

René van Hell, a Holland Királyság magyarországi nagykövete beszédében örömét fejezte ki, hogy együttműködést tapasztal a jövő zöldítésében a különböző szektorok képviselői között, akkor amikor a világ összetett társadalmi és környezeti kihívásokkal néz szembe, melyek közül kiemelkedő az éghajlatváltozás. Hollandia szilárd meggyőződése, hogy a körforgásos gazdaságra való áttérés kulcsfontosságú az ENSZ tagállamai által elfogadott fenntartható fejlődési célok 2030-ig történő megvalósításához. Hiszen a jelenlegi termelési és fogyasztási módok nem fenntarthatóak, a lineáris megközelítéssel a bolygó határaival vagyunk kénytelenek szembesülni.

A megnyitón került sor a KSZGYSZ és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közötti, majd a HEPA és a Global Green Growth Institute (GGGI) közötti stratégiai együttműködési megállapodás aláírására.

A megnyitót követően folyamatosan zajlanak – három napon keresztül - a szakmai konferenciák, amelyek sorában az első a Zöld mobilitás konferencia és Lean&Green platform bemutatkozása.

A rendezvényre a regisztráció folyamatos: https://app.joinballoon.com/events/oekoindustria-2021-40599uhknke4hee

Szeretettel várjuk!

ballonrol