Szövetségi hírek

Válasszon nyelvet

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Kiadja: Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 

Budapest, 2024. február 8. - Hosszú távú oktatási és kutatási együttműködésről írt alá megállapodást Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Kar dékánja és Ágoston Csaba, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) elnöke. A közös munkával a felek szeretnének hozzájárulni a következő nemzedék környezetvédelmi, fenntarthatósági, zöldipari szakmai ismereteinek bővítéséhez, munkaerőpiaci pozícióik javításához. A megállapodás célja az is, hogy folyamatos szakemberutánpótlást biztosítsanak a hazai környezetvédelemnek és zöldiparnak, illetve hogy a gazdasági szereplők számára könnyebben elérhetővé tegyék az ELTE TTK intézetei és centrumai által nyújtott szolgáltatásokat.

Dr. Ágoston Csaba, a KSZGYSZ elnöke elmondta: törekednek arra, hogy tagvállalataik minél nagyobb arányban váljanak duális képzési partnerré, kutatási témákat és gyakorlati helyeket is biztosítva a hallgatóknak a környezetvédelmi, fenntarthatósági, zöldipari területeken. A cél, hogy az egyetem és hallgatói gyorsabban és hatékonyabban vehessenek részt a már működő cégek mindennapi, gyakorlati munkájában. Ezt szolgálja ELTE TTK-sok számára is elérhető, térítésmentesen használható Zöldállásportál is.

Az oktatási együttműködés mellett a jövőben a felek kölcsönös bemutatkozási lehetőséget biztosítanak egymásnak állásbörzéken, szakmai napokon, projektnapokon, illetve igény szerint szakmai előadások, vendégelőadások megtartására is sor kerül – tette hozzá Kacskovics Imre. Az ELTE TTK élni kíván azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a KSZGYSZ csaknem 300 tagvállalata kínál szakmai gyakorlatok terén, valamint szakdolgozatok, diplomaterv témák ki-, illetve feldolgozásában – fogalmazott a dékán, aki egyben üdvözölte, hogy a szövetség mindezen tevékenységekhez szakmai konzulenseket is biztosít.

A kutatási együttműködés keretében a szövetség nagyobb nyilvánosságot biztosít tagjai körében a TTK-nál rendelkezésre álló laboratóriumi és szakértői szolgáltatásokról, különös tekintettel a műszerekre, mérési módszerekre és kompetenciákra. Így az ELTE TTK Központi Kutató és Ipari Kapcsolatok Centruma „core facilities” eszközparkját, valamint szolgáltatásait közvetíti a gyártók és szolgáltatók, mint potenciális együttműködő partnerek részére.

A KSZGYSZ és az egyetem most aláírt együttműködési megállapodása kiterjed arra is, hogy a jövőben folyamatosan keressék azokat a pályázati lehetőségeket, amelyek megvalósítása során mindez a gyakorlatban is kölcsönös előnyöket biztosít. 

További információ:

Istenes Anna
nemzetközi és kommunikációs igazgató
[email protected]

ELTE TTK:
Központi Kutató és Ipari Kapcsolatok Centrum
[email protected]