Üzemlátogatáson jártak az „5 ország – 1 folyó” projekt résztvevői Magyarországon

Üzemlátogatáson jártak az „5 ország – 1 folyó” projekt résztvevői Magyarországon

A Természetfilm.hu Egyesület (a PET Kupa ötletgazdája) tavaly szeptemberben indította útjára második, nagyrészt uniós forrásból megvalósuló projektjét, az 5 ORSZÁG 1 FOLYÓ (5IN1) programot, melyben a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége szakmai partnerként vesz részt.

A projekt az Erasmus+ program keretében, Tisza-vízgyűjtő területén osztozó öt ország (Ukrajna, Románia, Szlovákia, Magyarország, Szerbia) projektben résztvevő iskoláinak, természetvédő társadalmi szervezeteinek részvételével zajlik. Célja, hogy oktatással, szemléletformálással, helyi közösségek aktivizálásával, pozitív gyakorlatok felvonultatásával segítse a folyószennyezés elleni küzdelmet.

Az őszi szünetben Szövetségünk szervezésében került sor a projektben résztvevő külföldi pedagógusok, civil szervezetek képviselői számára szervezett – háromnapos magyarországi üzemlátogatásra.

image001

Az üzemlátogatás első helyszíne október 28-án a debreceni PIPELIFE Hgária Műanyagipari Kft. volt.

A vállalat ügyvezetője Vajda László és Jakab János marketing és termékmenedzsment vezető fogadta kis csapatunkat. Itt a műanyagok sokféleségéről, a természetes anyagokat jól és szükségszerűen kiváltó, az közművek építésénél már nélkülözhetetlen használatukról hallgattunk meg előadást és kaptunk válaszokat kérdéseinkre. Olyan műszaki megoldásokat ismerhettünk meg, amelyek révén a kibocsátás jelentősen csökkenthető, illetve a megfelelő hőmennyiség előállítása sokkal kevesebb energiával is lehetséges. Ilyen például a felületfűtés, az ún. „okos otthon” technológia, mely nemcsak hogy olcsóbb, de sokszor nagyobb hatásfokkal is működik. A geotermikus energia kinyeréséhez is a cég által gyártott csöveket használják, a talajhő és a napkollektorok lehetővé teszik a nagy hálózatoktól való függetlenedést, a kitettség csökkentését. A cégcsoport által gyártott 4 féle csővezetékek hossza 872 ezer kilométer, tehát háromszor körbeérné az Egyenlítőt.

image002  image003 image004 image005
image006 image007   image008

Ahogy Jakab úr elmondta, termékeikkel, csőrendszereikkel növelik a közösségek ellenálló képességét az éghajlatváltozással szemben, óvják a természeti erőforrásokat és ezáltal lehetővé teszik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérést. Termékeik nagy része 100% -ban újrahasznosítható, és folyamatosan növelik az újrahasznosított anyagok arányát a termelés folyamán. Az életciklus-elemzések szerint az itt gyártott gáz-, ivóvíz- és tengeri alkalmazásokhoz használt PE nyomócsőrendszerek akár 100 évig vagy tovább is használhatóak.                                     

A cégcsoport termékpalettáján szereplő csapadékvízkezelési megoldásai révén például kisebb, vagy nagyobb területeken (kert, park, városrészek) az összegyűjtött csapadékvizeket időlegesen helyben lehet tartani, majd szükség esetén kijuttatni öntözésre, (úttest) locsolásra. Ezzel a megoldással a vízelvezető rendszer tehermentesíthető, a begyűjtött víz pedig később felhasználható. A műanyag csőgyártás során keletkező hulladékot – helyben – kezelik, újrahasznosítják és ismét bekerül az anyagok körforgásába, új csővezetékként kerül ki az áruházakba. Az elméleti ismeretek – és a kötelező munkavédelmi oktatás után - körbenézhettünk a cég gyártósorain, ahol – többek között - megtudtuk, hogy az egyes csövek színjelölései mit is jelentenek, milyen technológiával tüntetik fel a gyártási adatokat, stb. és hol és hogyan hasznosítják újra a gyártási hulladékot.

E nap délutánján még belefért a programba a debreceni AGÓRA Tudományos Élményközpont megtekintése, ahol a tudomány is élményszerű, így interaktív fizikai, kémiai kísérleteket és játékokat próbálhattak ki 5 országbeli partnereink. A látottak, a foglalkoztató játékok, informatikai megoldások sok új ötletet adtak vendégeink számára, hiszen itt a játék és a szórakozás ötvöződik a tanulással: a gyerekek és a felnőttek különleges eszközökkel és tudományos érdekességekkel ismerkedhettek meg, látványos kísérletek, izgalmas ismeretterjesztő előadások és eszközök révén.  

image009  image010 image011 image012

     

A program második napján, pénteken a KSZGYSZ tagvállalata, az A.K.S.D. Debrecen Kft. volt a vendéglátónk, amely a térség legjelentősebb közszolgáltatója. Itt először a Regionális Hulladékkezelő Központot tekintettük meg. Csőke Zoltán telepvezető elmondta, hogy a depóniában lerakott kommunális hulladék Debrecen és vonzáskörzetéből származik. A cég a komplex kötelező közszolgáltatást látja el a régióban, úgy, mint a lakossági és ipari hulladék gyűjtése, ártalmatlanítása, a lerakó működtetése, szennyvíziszap komposztálás, és városfenntartás (parkok, játszóterek gondozása, stb.) is a tevékenységi körébe tartozik.

image013 image014 image015 image016

A már messziről is jól látható hulladékhegy, a depónia megmászására is lehetőséget kaptunk, így működés közben megnézhettük a speciális „taposógépet”, a kompaktort, amely tüskés kerekeivel préseli ki a szuszt a dobozokból, legyen az fém, vagy műanyag. A folyamatosan érkező kukáskocsik és a lerakó fölött keringő, abból jócskán csipegető madarak látványa egyszerre volt lenyűgöző és elszomorító. Még mindig sok értékes anyag kerül lerakásra, mert a tudatos szelektálás hiánya miatt nem kerül vissza a gazdaság körforgásába. A depóniából kikerülő csurgalékvíz, tisztítás után további hasznosításra kerül, a depóniagáz pedig egy kiserőmű bekapcsolásával áramot termel.

A Regionális Hulladékkezelő Központ szívét, a válogatócsarnokot Barna József üzemvezető mutatta be. Ide a lakossági elkülönített hulladékgyűjtésből, valamint az ipari partnerektől származó hasznosítható hulladék kerül, melynek mennyisége évről évre növekszik. Több tizezer tonna hasznosítható hulladék továbbválogatása, majd anyagfajtánkénti bálázása, majd hasznosítókhoz történő szállítása is itt történik.   

Az A.K.S.D. Kft. az országban egyedülálló módon 2019-ben üzembe helyezett egy úgynevezett optikai válogatórendszert, ami lehetővé teszi, hogy a kézi munkaerőt csupán minőség-ellenőrzési feladatokra vegye igénybe, a szelektíven gyűjtött hulladékok továbbválogatását pedig egy automatizált berendezéssel valósítja meg. A válogatórendszer 3 db infravörös optikai szeparátora összesen 5 féle beállítás szerint válogatja a hulladékot, jelentősen megnövelve a korábbi kapacitást. Ez a technológia elvégzi a zsákok feltépését, a tömör hulladékcsomók fellazítását, a 2 dimenziójú és a 3 dimenziós anyagok szétválasztását, a mágnes leválasztó a vas, míg az örvényáramú szeparátor nemvas fémek kinyerését, majd a NIR, azaz közeli infravörös optikai szeparátorok a különböző színű PET palackok, HDPE és TETRA PAK flakonok, valamint a fólia és a papír szelektálását. Az utóválogató kabinban a gépi válogatásból kijövő anyag minőségellenőrzése, a maradék idegen anyagok eltávolítása kézi erővel történik. A bálázásra szánt, kiválogatott anyagok a kabin alatti tároló boxokba kerülnek, majd onnan homlokrakodó tolja rá a bálázógép felhordószalagjára és bálázva várják a szállítást.

A komposztáló felé haladva egy különös – traktornak, vagy holdjárónak tűnő - eszközt is felfedeztünk, amely – miután „szolgálatba helyezte magát”, azaz a vezetőfülke felkerült a négykerekű monstrum  tetejére és a kerekei közé vette a hosszanti komposztprizmákat, bekapcsolta a kerekek között lévő terelőlapátokat és tárcsákat – majd így végigmixelte - oda-vissza - a komposzthalmokat. Az így „felrázott” komposzt füstölt, pontosabban kiengedte az addig keletkezett hőt, nedvességet és így addig várja a következő keverést, hogy valóban érett és jól hasznosítható talajjavító anyagként kerüljön forgalomba.

E nap estéjén még sort kerítettünk a Déri Múzeum meglátogatására, ahol a Munkácsy trilógia termében egy rendkívüli, zenével és fényjátékkal kísért tárlatlátogatáson vehettünk részt. Miskolc felé haladva útközben megálltunk a Muhi csata emlékművénél is.

image017 image018 image019

 A program harmadik napján, szombaton Miskolcon – szintén Szövetségünk tagvállalatánál - a Mirehu Nonprofit Kft. telephelyén kezdtünk, ahol Ladányi Roland ügyvezető fogadott minket.  Az idén évfordulót ünneplő közszolgáltató cég főbejárata is magáért beszél: a Rakéta porszívó és a retro fotelek, a MALÉV bőrönd, az 1000 literes kukából készített kanapé már eleve sejtetni engedte, hogy itt másról is szó van. És tényleg: itt minden az értékmegőrzésről, az újrahasználatról, a takarékoságról, a szemléletformálásról, a megértetésről, a gyakoroltatásról és a tudásmegosztásról szól. A szépen berendezett oktatóterem, képernyővel és kézzel tekerhető válogatószalaggal, különféle kárpitozású (valahol már feleslegessé váltak) székek és szemléltető eszközök, kifestők és játékok várják – a járvány miatt most éppen elmaradó – gyerekeket.   

Vallják, hogy nagyon korán, időben el kell kezdeni a gyermekek környezettudatos nevelését, a családban, az óvodában és az iskolában, hogy ez készséggé váljék, beépüljön a mindennapokba. És ebben mindenkinek feladata van. Ez látszik is, hiszen a falon is szépen bekeretezett gyermekrajzok mutatják, hogy egy-egy témát minden gyermek a maga gondolatvilágából kibontva mutatja be, hogy azt ő hogyan gondolja, látja, mit is jelent számára.  

Ebben az épületben van a Miskolci Szemléletformáló és Újrahasználati Központ (MÚK), amelyet 2019-ben nyitottak meg.  Ennek kabalafigurája MUKI, aki köré – és az épületben – „tanösvényt” építettek ki és egy applikáció révén, tablettel a kézben lehet haladni a hulladékok – olykor – rögös útján.

image023 image024 image025

A MÚK-ban a miskolci lakosok ingyenesen adhatják le a feleslegessé vált tárgyaikat, míg ezeket egy minimális raktározási díj megfizetése után el is vihetik új tulajdonosaik. A MÚK készletét a házhoz menő lomtalanításokból és a hulladékudvarokba beszállított tárgyakból válogatták ki. A lomtalanítást térítésmentesen végzik, ehhez konténereket szállítanak ki az ingatlanokhoz. A MÚK-ba szánt termékek/eszközök esetében fontos szempont, hogy azok jó állapotúak, megfelelő minőségűek, eredeti rendeltetésük szerint használhatók legyenek, ezt a cég munkatársai már beszállításkor ellenőrzik.

A MÚK-ban a használati tárgyakat tematizálva csoportosítják: lakberendezési tárgyak, bútorok, sporteszközök (tolószék, sílécek, bakancsok, labda, roller stb.), konyhai eszközök, könyvek, feleslegessé vált, de még biztonságosan használható (nem elektromos) eszközök. Csoportunk tagjai örömmel fedeztek fel közeli, és még távolabbi időket idéző tárgyakat, eszközöket és sajnálták, hogy kisméretű, ráadásul telekocsikkal érkeztünk….

Ezek után Ladányi Roland ügyvezető vezetett végig bennünket a válogatócsarnokon, megtekintettük az anyagfajták szerinti gyűjtés eredményét, majd a válogatót, végül a bálákat és rácsodálkoztunk a darálóra, amely gyorsan, egyszerűen tömbökbe préseli a kizárólag tiszta nikecell csomagolási hulladékot, előkészítve azt értékesítésre, majd újrahasznosításra.  Ezzel a szolgáltatással a Mirehu Nonprofit Kft. jelenleg ipari ügyfelek számára kínál megoldást habosított polisztirol csomagolási hulladékuk átvételére és újrahasznosításra való előkészítésre. Fontos tudni, hogy az építőipari nikecell-hulladékot nem veszi át a cég, mert azok égésgátló anyagot tartalmaznak, ami az újrahasznosítást nem teszi lehetővé. Láttuk, hogy 1 m3 laza hulladékból egy 20 literes kannának megfelelő méretű tömböt készítenek.

image026 image027 image028 image029

 

Közelről megnézhettük a hulladékátrakót, ahol egy óriási garatba öntik a hulladékot, hogy aztán onnan, tömörítve egy konténerben folytassa útját a hejőpapi telepre, ahol a hulladék előkezelését végzik. Meggyőződtünk arról, hogy a hulladékudvarba bizony szombaton is folyamatosan érkeznek a magánszemélyek, akik hozzák a feleslegessé vált eszközöket, lomokat és teszik a megfelelő konténerekbe azokat (elektronikai hulladék, autógumi, bútor, stb.). Az ügyvezető elmondta, hogy a tűzgyújtási tilalom növelte a zöldhulladékgyűjtési kedvet és ez immár tekintélyes mennyiséget jelent a gyűjtés során, amely szintén a cég említett telepén kerül komposztálásra.

image030

Tehát: semmilyen anyag, erőforrás nem vész kárba, szemét nem marad a városban – de azt is láthattuk, hogy a közszolgáltatás sikeréért, eredményéért sokat kell tenni is: figyelni, tanítani, élményszerűen és játékosan nevelni arra, hogy a környezetünkért érzett felelősség és a tennivalók ismerete szokássá váljék. Kis csapatunkat az a megtiszteltetés érte, hogy a Mirehu Kft.  vadonatúj emlékkönyvébe mi írhattunk először, így 5 nyelven köszöntük meg a fogadtatást, az élményeket, azokat a szakmai információkat és módszereket, amelyeket érdemes átvenni és továbbfejleszteni, a határokon túl is.

image031 image032 image033

A szombat délutánt a miskolci Zöld Kapcsolat Egyesület székhelyén töltöttük, ahol F. Nagy Zsuzsa elnök várt minket. Az Egyesület székhelye, a kertjében lévő Zöldkuckó, amely a fűszernövényekkel beültetett kertben áll. Egy otthon, ami közben egy mini oktatóterem is. Itt zajlanak a környezettudatos vásárlással kapcsolatos oktatóprogramok, amelyeken megismerkednek a házilag elkészíthető, vegyszermentes eszközökkel: mosószerekkel, kozmetikai cikkekkel (hiszen a forgalomban lévő kozmetikai cikkek jelentős része kőolajszármazékot tartalmaz: glicerin, paraffin).

image034

Kézműves foglalkozásokat is tartanak itt a szép, kézműves konyhabútor közelében és a fürdőszobában álló (sámlinak kinéző) komposztláda mellett. Ennek a tetejét felemelve meggyőződhettünk arról, hogy az ebben gyűjtött és helyesen kezelt komposztnak tényleg nincs szaga, nincs mitől idegenkedni. Amikor a komposzt már jó és használható, akkor táplálja a kert növényeit – mint otthon. Az emeleti termekben sok szakmai kiadvány, oktatótabló várt minket és az Egyesület munkájáról tartott előadást az elnökasszony. Az egyesület nemcsak szemléletformálással, de környezetjogi tevékenységével is kitűnik a hazai civil szervezetek között. Miskolc és térsége légszennyezettségi mutatói szinte a legrosszabbak hazánkban, így több olyan ipari céggel szemben kellett fellépniük, amelyek figyelmen kívül hagyták az Alaptörvényben lefektetett állampolgári jogot: az egészséges környezethez való jogot. A szennyezőkkel szemben – igaz, hosszú évek alatt – de sikert aratott az Egyesület, az itt élő emberek, a természet védelme érdekében.

Az Egyesület több projektben is részt vesz szakértőként így néhány oktatóprogramot az 5 ország 1 folyó projekt résztvevői is kipróbálhattak: a 4 óriás puzzle kirakásával és a kapott ábra drámapedagógiai eszközökkel történő feldolgozásával, majd a komposztjáték szereplőivel ismerkedhettek meg. De még nem ért véget a terepmunka: az Avasi arborétum közösségi kertjében egy kellemes alkonyati séta és a komposztálás eszközei vártak ránk. Sorra vettük az ilyen-olyan (fa, műanyag) komposztálók előnyeit, hátrányait, beletúrhattunk, megszagolhattuk az egyes komposztálók „termékeit”, sorra vettük az érés fázisait és bizony ránk esteledett…de az itteni friss levegő, a szenvedélyes és szakértő előadó személye mindenkire mély benyomást tett.

A miskolci program befejezése után Nyíregyházán értékeltük a három nap eseményeit, az élményeket és a tapasztalatokat, a továbbgondolandó ötleteket, a rengeteg szakmai élményt és ismeretet.

Az 5 ország 1 folyó projekt nemzetközi partnertalálkozójára november elején Szerbiában, Magyarkanizsán találkoztak, ahol értékelték az év során végrehajtott akciókat, az elkészített oktatóanyagokat és meghatározták a következő időszak fontosabb feladatait.

A vendéglátó Természetjáró Egyesület jóvoltából részt vehettünk a helyi Pedagógusnapi ünnepségen és az azt követő pedagógusbálon, amely jó alkalmat teremtett a további kapcsolatteremtésre. Egy rövid tiszai hajóút során megpillantottuk a PET Kupa elveszett, majd – itteni partnerünk jóvoltából - megtalált Pelikán hajóját, amely nemsokára hazatér.

A soron következő magyarországi üzemlátogatásra 2022 tavaszán kerül sor, a Dél-Alföldi régióban működő KSZGYSZ tagvállalatok bevonásával.

Bedő Károlyné
KSZGYSZ

 

Kapcsolódó cikkek