Környezetvédelmi szemléletformálás, kommunikáció és edukáció MCS

Válasszon nyelvet

Budapest, 2023. február 9. – Szövetségünk az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, a Belügyminisztérium és az Országos Meteorológiai Szolgálat együttműködésével új szemléletformáló programot indít általános iskolások számára.

Ennek keretében a tanév végéig több ezer diák szerezhet ismereteket a légszennyezés okairól, hatásairól és a csökkentésének lehetőségeiről közoktatási intézményben tartandó foglalkozásokon. A projekt elősegíti a levegőminőség javítására vonatkozó célok elérését és összhangban van az 5. Nemzeti Környezetvédelmi Programmal, amelynek kiemelt területe a levegőtisztaság-védelme. 

A február 8-án induló szemléletformáló programra az ország számos pontjáról - Jász-Nagykun-Szolnok, Zala, Békés, Veszprém, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, valamint Hajdú-Bihar vármegyéből - jelentkeztek iskolák. A projektben résztvevő tanulók a környezetismereti órákon és játékos foglalkozásokon betekintést kapnak a levegőminőség mérésének világába és ismereteket szereznek a légszennyezés okairól, hatásairól. Emellett többek között közösen megvitatják, hogyan lehet felhívni a figyelmet a levegő tisztaságának fontosságára és szó esik a helyes fűtési módokról is. Az osztályok számára alkotói pályázat is nyílik, melynek keretében feldolgozhatják és tapasztalataik alapján formába önthetik a hallott információkat. A felhívásra a levegőszennyezés problémáját és a megoldási lehetőségeket bemutató pályaműveket várnak a diákoktól, ezek közül szakmai zsűri segítségével választják majd ki a nyertes munkákat.

Kölcsönkapott levegő szemléletformálási program

Hétfő, 15 január 2024 16:58

2024. január 11-én, a Környezetvédelmi szemléletformálás, kommunikáció és edukáció Munkacsoport megtartotta 2024. évi első ülését.

Kedd, 09 január 2024 12:30

Időpont: 2024. január 11. csütörtök, 14.00-17.00 Helyszín: KSZGYSZ iroda, Keleti Károly u. 11/A 1. emelet 4.

Szerda, 22 március 2023 12:22

A Munkacsoport 2023. március 7-i ülésére hibrid módon került sor és így 18 tagszervezet képviseltette magát. Hankó Gergely ügyvezető elöljáróban beszámolt azokról a szemléletformálást,...

Csütörtök, 09 február 2023 12:33

Budapest, 202 3. február 9. – Szövetségünk az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, a Belügyminisztérium és az Országos Meteorológiai Szolgálat együttműködésével új szemléletformáló programot...

Szerda, 25 január 2023 14:03

2022 tavaszán indult útjára a Körforgásos Gazdaság Technológiai Platform, amelynek célja: felgyorsítani Magyarország átállását a körforgásos gazdaságra.