• II. Legionella konferencia

    Szervező: Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége

    Időpont: 2018. január 31., 10:00
    Helyszín: Hotel Benczúr, 1068 Budapest, Benczúr u. 35. (megtekintés térképen)

    Szövetségünk mintegy két éve, 2016. áprilisában rendezett konferenciát „Legionella – új közegészségügyi tényező mesterséges vizes környezetekben a gyakorlat szemszögéből” címmel. A konferencia apropóját az adta, hogy a környezetünkben előforduló legionella baktérium által jelentett egészségügyi kockázat becslésének, a kockázat csökkentésének céljából jogszabály született. A jogszabály feladatokat ró a nagy kiterjedésű melegvíz rendszerek üzemeltetőire, és kiemelten foglakozik a hűtőtornyok és egészségügyi intézmények kockázataival.
    Előadások letöltése

  • II. LEGIONELLA konferencia 2018. január 31; Összefoglaló

    legionella th

    Második alkalommal került megrendezésre a KSZGYSZ szervezésében a Legionella konferencia.  Ez év január végén 135 résztvevő hallgatta végig az előadásokat. A rendezvény célja volt, hogy a korábbi, két évvel ezelőtti konferencia óta összegyűlt tapasztalatokat a szakemberek megoszthassák az érdeklődőkkel és az azóta felmerült újabb kérdések választ kaphassanak.

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.