GINOP - munkaerő-piac összehangolása

Válasszon nyelvet

Előadássorozatunk következő állomása Sopron, ahol Éder Andrea (Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., kommunikációs menedzser) a Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tartott pályaorientációs előadást.

Előadásában bemutatta az STKH szerepét a hulladékgazdálkodásban és a szemléletformálásban, valamint a különböző hulladékudvarokat és zöldudvarokat, melyeket a vállalat üzemeltet. Továbbá egy mini videósorozatban bemutatásra kerültek a vállalatnál a leendő környezeti technikusok számára betölthető pozíciók. A videókban az STKH munkatársai ismertették napi feladataikat és a kihívásokat, melyekkel a napi munkájuk során néznek szembe. A vállalat bemutatkozó munkatársai kiemelték, hogy egykor mind a Roth Gyula Erdészeti Technikum hallgatói voltak, ezzel is motiválva a jelenlévő hallgatókat. Továbbá említésre került, hogy az STKH a további egyetemi tanulmányokat támogatja munkavállalói számára. Az egykori „Rothos” diákok mind arról számoltak be, hogy büszkék arra, hogy munkájuk a társadalom számára hasznos, így szívesen vállalják az ezzel járó felelősséget is.

A hulladéklerakóval kapcsolatosan az előadó elindított egy kérdez-felek játékot a jelenlevő diákok számára, mely során megjegyezték, hogy a hulladéklerakók rétegelt fóliarendszere akadályozza meg a szivárgást a földbe, emellett az érzékelők jelzik, ha nem várt veszély állna fent.

Az előadó felhívta a figyelmet a lakosság szemléletformálásának fontosságára is, hiszen a lakosság nélkül nem tud megvalósulni a megfelelő szelektív hulladékgyűjtés és a minél nagyobb arányú újrahasznosítás. Szemléletformáló programjukban fontosnak tartják elmondani, hogy az utóbbi 50 évben a szemét összetétele változott, ami a vásárlási szokások megváltozásával és a lakosság hulladékhoz való hozzáállásnak változásával áll összefüggésben. Az előadó kitért arra is, hogy Sopronban és környékén 100 000 T/év a begyűjtött hulladék mennyisége, ebben a lakossági és vállalati hulladékkeletkezés is benne van. Ennek alapján elmondható, hogy 1kg hulladék/nap/fő mennyiséggel számolhatunk a térségben.

Kiemelte, hogy az STKH a szemléletformálás jegyében teleplátogatásokat biztosít az érdeklődök számára, valamint zöldpályázatokban, projektekben vesznek részt.

Felhívta a figyelmet a „Passzold vissza Tesó” kezdeményezésre, mely az elektronikai hulladék visszagyűjtéséről szól (telefon, töltő stb.), ezen a versenyen az STKH, mint vállalat első helyezett lett.

Valamint felhívta a figyelmet a „Szemeteljünk jól” programra, melyet az STKH indított el, ezzel is növelve a tudatosságot a lakosság körében. A program során tisztázták, hogy a lakosság melyik kukába mit helyezhet el, és hogy a különböző hulladékokat mikor gyűjtik be. Ezzel is felhívva a lakosság figyelmét arra, hogy a környezeti egészség fenntartásában nagy szerepük van.

A pályázat neve és száma, mely keretén belül megvalósulhat pályaorientációs előadássorozatunk:

„A munkaerő-piac keresleti és kínálati oldalának összehangolása a hazai környezetipari vállalkozások eredményes működéséért” című GINOP-5.3.5-18-2018-00047. sz. projekt

A vállalat honlapja:

STKH – Hulladékgazdálkodás – stkh.hu

A technikum honlapja:

Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – 9400 Sopron, Szent György utca 9. – (+36)99/506-470 FAX: (+36)99/506-479 – [email protected]

A zöldállásportál honlapja:

https://zoldallasportal.hu/